Bejelentkezés/regisztráció ↗

← Vissza az évhez

Magyarország · 1947

A posta 1947-ben Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök emlékére – két évvel halála után – 8 címletből álló sorozatot és két blokkot adott ki 100%-os felárral. Máig rejtély, hogy abban az időben az Állami Nyomdában a Posta megrendelésére miként születhetett meg egy ilyen impozáns kiadás egy amerikai elnök emlékére. Ráadásul úgy, hogy semmilyen évforduló, vagy esemény nem indokolta a kiadást. Ugyanis 1947 nyarán formailag még működött Magyarországon a többpárti köztársaság, de a politikai nyelv és propaganda már egyértelműen moszkvai mintákat követett. Felerősödött a „Nyugat” elleni retorika, a belügyminisztérium és az államvédelmi szervek pedig a Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommunista Párt kezében voltak.

A hatalom rabjává vált Rákosi – erős moszkvai támogatással – ekkor már nyíltan készítette elő a totális diktatúrát. A Szovjetuniótól tanult szalámitaktikát követte, amelynek lényege nem a demokrácia azonnali felszámolása volt, hanem annak fokozatos leépítése: mindig csak annyit rombolt le belőle, amit a társadalom még „le tudott nyelni”. Így nem váltott ki azonnali tömeges ellenállást. A választási törvényt saját érdekei szerint módosította, a propaganda harsogta a szovjet ideológiát, és karaktergyilkosságokkal, majd keményebb módszerekkel  semmisítette meg mindazokat, akik megkérdőjelezték azt a narratívát, hogy a „Nyugat” maga volna a patás ördög – vagy épp kiálltak a demokráciáért. Az 1947. augusztus 31-i, úgynevezett kékcédulás választások elcsalásával végül beteljesült Rákosi álma – és a magyar társadalom rémálma.

Így ebből a korszakból valóban meglepő, hogy éppen Franklin Delano Roosevelt amerikai elnökről adtak ki 8 bélyegből álló sorozatot és két blokkot. A bélyegek ráadásul kétféle kisívben – egyenes és fordított állásban – is megjelentek. A 100%-os felár az Alapítványi Postáskórház támogatását szolgálta. Az 1960-as években írt szakirodalom szerint „a kiadás keletkezése homályos, feltételezhetően külföldi rendelésre készült”. (Nyilván nem Moszkvára gondoltak.. )

A kiadás további pikantériája, hogy a szervezett bélyeggyűjtők csak úgy vásárolhatták meg az egykori amerikai elnököt ábrázoló bélyegeket és a blokkokat (8,80 Ft-ért), ha mellé 4 db teljes sorozatot is megvettek a Sztálint és Lenint ábrázoló „30 éves a Szovjetunió” sorozatból (16 Ft-ért), valamint további 3 forint 20 fillért fizettek egyéb költségekre.

A bélyegek zömét 25-ös ívekben nyomtatták, amelyek egyes bélyegekre bontva jutottak el a gyűjtőkhöz. Fennmaradt azonban néhány teljes 25-ös ívsor is, amelyek ma már értékes ritkaságoknak számítanak. A 25-ös ívek mellett 4–4 bélyeget tartalmazó kisív sorozatok is készültek. A forgalmi és légiposta bélyegeket tartalmazó kisívek egyenes és fordított állású bélyegekkel egyaránt forgalomba kerültek. A 4-es kisívek külön érdekessége, hogy létezésükről a hazai gyűjtőknek sokáig fogalmuk sem volt, mivel a posta itthon nem árusította őket, és a szervezett gyűjtők sem igényelhették. Csak később, kereskedelmi behozatal és bélyegcsere útján jutottak el magyar gyűjtőkhöz.

A sorozat bélyegeit Szűcs Pál tervezte, aki ezzel a kiadással alkotott csak maradandót a magyar filatéliában. Nevéhez ezen kívül még néhány propaganda-bélyeg, valamint az 1962-es Trópusi halak sorozat is fűződik.

A szólásszabadság joga

MBK:
1031
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
8+8 fi
Szín:
piros,barna
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

A vallásszabadság joga

MBK:
1032
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
12+12 fi
Szín:
zöld,barna
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Az éhínségmentes élet joga

MBK:
1033
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
20+20 fi
Szín:
barna,barna halványlila
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

A félelem nélküli élet joga

MBK:
1034
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
30+30 fi
Szín:
barna,kék
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Casablanca

MBK:
1035
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
10+10 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Teherán

MBK:
1036
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
20+20 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Jalta

MBK:
1037
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
50+50 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Hyde Park-i síremlék

MBK:
1038
Kibocsátás:
1947.06.11
Névérték:
70+70 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 : 12 1/2
Változatok:
7

Roosevelt blokk

MBK:
1039
Kibocsátás:
1947.07.21
Névérték:
70 + 70 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1

Roosevelt blokk (légiposta)

MBK:
1040
Kibocsátás:
1947.09.22
Névérték:
150 + 150 fi
Vízjel:
IX. Szabadonálló kettőskereszt-vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1
Források Az oldalon közölt adatok és leírások többsége a Szakirodalom oldalon felsorolt publikációk feldolgozásán alapul. Az eltérő forrásadatok és az esetleges feldolgozási hibák miatt a tartalom tájékoztató jellegű. A piaci árak meghatározása az online piacterek és aukciósházak kínálatának elemzésén alapul. Az egyes bélyegpéldányok valós értéke ettől eltérhet. Szakirodalom Gyűjtői segítség Tedd a saját listádra! Jelöld, melyik bélyeg van meg, melyiket keresed, és miből van cseréd. Listáim megnyitása

Vágott változat: 10 érték

Feltöltve 10 kép, hiányzik 0 kép.

Piaci árak

Az árak bejelentkezés után érhetők el

Jelentkezz be, hogy lásd a bélyegek becsült piaci árait forintban vagy euróban.

Megtekintéshez jelentkezz be

Speciális változat

48

Kapcsolódó aukciós ajánlatok

Kapcsolódó Vatera-ajánlatok