Az első bélyegblokk 1923-ban jelent meg Luxemburgban. Forgalomba kerülése a gyűjtőszenvedély egy új válfajához, a blokkmániához vezetett, ezért ezt követően más államok is sorra adták ki a blokkokat. Legtovább Nagy-Britannia állt ellen, ahol az első blokk csak 1978-ban jelent meg.
Magyarországon 1934. május 6-án adták ki az első bélyegblokkot. A posta a Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete javaslatára az egyesület 50 éves fennállásának emlékére rendezett II. Országos Bélyegkiállítás alkalmából egy címletű bélyegblokkot bocsátott ki. Ez volt az első magyar bélyegblokk. A bélyegblokk rajzát Egry Zoltán, a középen elhelyezett Liszt Ferenc arcképét pedig Légrády Sándor tervezte.
A bélyegblokk 50 000 db fogazott és 105 db vágott példányban került forgalomba.
A bélyegblokkot kizárólag az 1934. május 6–13. között megrendezésre került kiállítás rendezőségénél, a kiállítás pénztáránál és a Budapesti Nemzetközi Vásár területén működő "JUBILEHE" kirendeltségen árusították. A fillér névértékű blokkot a 70 filléres kiállítási belépőjegy árával együtt 90 fillérért lehetett megvenni. A posta az árusításban nem vett részt.
Bejelentkezés/regisztráció
MBK 549a