Bejelentkezés/regisztráció ↗

← Vissza az évhez

Magyarország · 1949

VIT (I.) – Budapest

Oszd meg tudásod, fényképeid
A hidegháború idején a Világifjúsági és diáktalálkozó (röviden Világifjúsági találkozó, közismert betűszóval: VIT) a „béketábor” fontos propagandaeszköze, ideológiai szócsöve volt. Először a II. világháború után, 1947-ben rendezték meg Prágában, majd ezt követően 1949-ben Budapesten.
„Fiatalok, egyesüljetek! Előre a tartós békéért, a demokráciáért, a népek önrendelkezési jogáért és a szebb jövőért!” Ez volt a jelmondata a Budapesten rendezett VIT-nek, amit 1949. augusztus 14–28. között tartottak.
A korabeli híradások szerint 70 ország 10 000 fiatalja utazott a rendezvényre, így a magyar résztvevőkkel együtt több mint 50 000 torokból, 70 nyelven csendült fel a világ demokratikus ifjúságának himnusza, amely kifejezi a világ ifjúságának a célját: egy a jelszónk, tartós béke! A látogatók 60%-a a szovjet blokkon kívülről érkezett. Négynapos váltásban összesen 54 ezer magyar fiatal vett részt küldöttként az eseményen, de a programokat, nagygyűléseket, kiállításokat, utcabálokat sokkal többen látogatták.
Erre az alkalomra a posta egy 5 címletből álló bélyegsorozatot és egy bélyegblokkot adott ki. A bélyegképeket Köpeczi Bócz István tervezte. A bélyegeket 100-as ívekben nyomtatták XI-es vízjelű kincstári bélyegpapíron. A bélyegekből 12 1/2:12-es fogazással 140 800 sorozat, míg a blokkból ugyanilyen fogazással 60 000 példány készült.

Fejképek

MBK:
1096
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
20 fi
Szín:
Sötét lila, barna
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
2

Felemelt öklök

MBK:
1097
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
30 fi
Szín:
zöld
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1

Ifjú harcos

MBK:
1098
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
40 fi
Szín:
sárga olíva
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1

Vonuló ifjúság

MBK:
1099
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
60 fi
Szín:
karmazsinvörös
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1

Magyar ifjúság

MBK:
1100
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
1 Ft
Szín:
kék
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
1

VIT (I.) – Budapest – blokk

MBK:
1101-1105
Kibocsátás:
1949.08.14
Névérték:
2.50 Ft
Szín:
zöld
Vízjel:
XI. Kossuth-címer vízjel
Fogazat:
12 1/2 : 12
Változatok:
6

FDC

FDC – VIT-blokk

Források Az oldalon közölt adatok és leírások többsége a Szakirodalom oldalon felsorolt publikációk feldolgozásán alapul. Az eltérő forrásadatok és az esetleges feldolgozási hibák miatt a tartalom tájékoztató jellegű. A piaci árak meghatározása az online piacterek és aukciósházak kínálatának elemzésén alapul. Az egyes bélyegpéldányok valós értéke ettől eltérhet. Szakirodalom Rövid útmutató Hogyan használd a katalógust? Ismerd meg a keresést, a változatokat és a gyűjtői listák működését. Mutasd az útmutatót Gyűjtői segítség Tedd a saját listádra! Jelöld, melyik bélyeg van meg, melyiket keresed, és miből van cseréd. Listáim megnyitása Közös katalógus Fejleszd Te is a Zöld könyvet! Találtál hiányzó adatot vagy pontosítanál valamit? Küldd be a javaslatodat. A Bélyegbarát - Zöld könyv a közös tudásra épít! Katalógus böngészése

Vágott változat: 6 érték

Feltöltve 6 kép, hiányzik 0 kép.

Piaci árak

Az árak bejelentkezés után érhetők el

Jelentkezz be, hogy lásd a bélyegek becsült piaci árait forintban vagy euróban.

Megtekintéshez jelentkezz be

Blokkból kiszedett bélyeg

5

Tévnyomatok, nyomdahibák és egyéb ritkaságok:

1

Kapcsolódó aukciós ajánlatok

Kapcsolódó Vatera-ajánlatok